Német győzelem 140 centiméteren

A Gróf Széchenyi István Emlékverseny a VIP, a Silver és a Gold Tour középdöntőjével folytatódott, valamint debütáltak a 120 centiméteren versenyző Bronze Tour versenyzői is. A pénteki nap utolsó és egyben legmagasabb versenyszámában pedig igazi maratoni versenyt láthatott a közönség, hiszen 82 páros állt rajthoz, hogy kvalifikálja magát a vasárnapi Nagydíjra.

Román győzelem a VIP Tourban

A 110 centiméteren megrendezett VIP Tourban a korábban harmadik helyen végző páros, Catalina Sfetea és Dyra most nem bízta a dolgot a véletlenre, a páros magabiztos lovaglással vette át a vezetést Nyíri Anna Jázmin és Hermann Zsófia előtt, így a román himnusz csendült fel az eredményhirdetésen.

A Talent Program versenyzője, Koltai Zorka végzett a negyedik helyen megelőzve a Prosper Lovasklub színeiben versenyző Demeter Zsófiát és a Füzér Gábor által felkészített Pintér Zsófi Csengét.

Bohák-Debreczeni Éva duplázott a Bronze Tourban

A többszörös amatőr bajnok, Bohák-Debreczeni Éva újra csúcsformában van, hiszen ebben az 54 lovast számláló nemzetközi mezőnyben mindkét lovával dobogós helyen végzett: Cortezzel az élen, míg Sáripuszta Hadnagy nevű lovával a harmadik helyen

Második lett Kiss Maja, aki ezúttal Bob De Bouwert lovagolta.

Kiss Lizanna az ötödik Chaccóval, éppen lemaradva a negyedik helyen végző Szabó Krisztinától.

Ifj. Szuhai Gyula az U25 kategória legjobbja

Az U25-ös versenyszám 130 centiméteres pályája nem okozott gondot a hazai fiatal tehetségeinknek, így villámgyors pályákkal a négy legelőkelőbb helyezésnél is magyar lovasnak szólt a taps az eredményhirdetésen. Az elődöntőhöz képest egy helyet javítva ifj. Szuhai Gyula végzett az élen szenzációs időeredménnyel.

A másodikként záró Nagy Júlia és az őt követő Lehotai Máté több mint három másodperccel volt lassabb a második fázisban.

Negyedik helyen végzett Gimesi Lorena, megelőzve Maria Alexandra Romant és Csetényi Leát.

Kovács Henri és Tambourino a Silver Tour leggyorsabbja

Nagyon izgalmas volt a Silver Tour 130 centiméteres kétfázisos versenye is, hiszen szintén nem sok hibátlan akadt, ráadásul az első három helyezettet csupán tizedmásodpercek választották el egymástól. A csatából végül Kovács Henri került ki győztesen, aki saját tenyésztésű lovát, Tambourinót lovagolta.

Második helyen Krucsó Szabolcs végzett Chippendale nyergében, megelőzve ifj. Máté Istvánt és Kovács Rolandot.

Andreas Brenner győzött a Gold Tourban

A verseny immár 140 centiméteren zajlott, és csupán 12 tiszta hibátlan lovaglás született ezen a hosszú, és rendkívül nehéz pályán. Karádi László nemzetközi pályaépítő mesterien játszott a gyors szakaszok, a nehéz fordulatok majd a hosszabb üresjáratok variálásával, így megszűrve a mezőnyt a párosok gyenge pontjainak felfedésével.

Végül német győzelem született Andreas Brennernek köszönhetően, aki elképesztő tempót lovagolva szerezte meg az első helyet a Landstreamet lovagló Búza Krisztián előtt.

Czékus Zoltán 8 éves ménjével, Castróval remek pályát bemutatva a harmadik helyet szerezte meg, megelőzve a cseh színekben versenyző Alena Machovát.

Mráz Tamás pénteki kiváló szereplését megismételve ismét ötödik helyen zárt Givanóval. A helyezettek között végzett még Kalán Eszter és Hugyecz Mariann, illetve az utánpótlás korosztályban versenyző Dömse Tamás, Alasztics Aliz és Kiss Lizanna is.

A verseny szombaton 8 órakor a Bronze Tour következő fordulójával folytatódik.

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kezdjen gépelni majd nyomjon entert a kereséshez

X