Józsefváros a Nemzeti Lovardában ünnepelte születésnapját

Látványos lovasbemutatókkal és koncerttel ünnepelte Józsefváros önkormányzata a kerület 241. születésnapját november 11-én a Nemzeti Lovardában.

A Tattersallban lovasbemutatók várták a gyerekeket és felnőtteket november 11-én vasárnap. Elsőként a Budapesti Lovas Klub lovastornászai mutatkoztak be egyéni és páros gyakorlataikkal, majd a fiatal szabadidomító tehetség, Hamza Viktória műsorszáma következett lovaival és kutyájával. Hamza Viktória a lóközpontú bánásmód képviselője, műsora a lovak és az emberek kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kapcsolatáról szólt. Később az utánpótlás következett: a Varga Ménes Gyermek Lovas Egyesület fiatal tehetségei két csapatban, sorverseny keretében mutatkoztak be.

Zárásként a legeredményesebb magyar lovas szakág, a fogathajtás egyik jeles képviselője, a többszörös magyar bajnok Osztertág Márk hajtott a fedeles lovardába. A lovasbemutatókat Bönde Ferenc díjugrató versenyző, versenybíró kommentálta.

Sára Botond polgármester ünnepei beszédében emlékeztetett: „2010-ben elkezdődött a kerület újjáépítése, a közösségek megerősítése. Napjainkra eljutottunk oda, hogy Józsefváros Budapest legdinamikusabban fejlődő kerülete. Már nem a felzárkózás a fő kérdés, hanem az, hogyan tudnánk még élhetőbbé tenni kerületünket a szolgáltatások bővítésével” – szögezte le a polgármester. „A jövő Józsefvárosának a kulcsa a mi kezünkben van. Fontos az elért eredmények megvédése és a fejlesztések folytatása, bővítése. Már nem az a cél, hogy egy legyünk a többi budapesti kerület közül, hanem, hogy Józsefváros Budapest legszebb, legélhetőbb része legyen. Ezért teszünk, ezért dolgozunk” – fogalmazott.

A rendezvény sztárfellépője Kasza Tibor volt, aki zenekarával saját dalai mellett világslágereket is előadott, és a közönséget is bevonta a koncertbe.

Az esemény zárásaként Józsefváros tortájával ünnepeltek a jelenlévők a Jezsek Cukrászda jóvoltából. A Nemzeti Lovarda Lovasiskolájának jóvoltából pedig gyerekek és felnőttek is kipróbálhatták a lovaglást.

Az eseményen készült fotók megtekinthetők Galériák oldalunkon.

Forrás: Józsefváros.hu

Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság

Kezdjen gépelni majd nyomjon entert a kereséshez

X